Ezen szempontból kell, úgy hiszem, névszerint a történelmi kútfők ügyét tekinteni, mely közpártolás nélkül sikerrel nem míveltethetik, s melyet hol a státus, hol ezen czélra összeállt társulatok támogatásában részesiteni, ma a polgárisodott világ minden mívelt nemzetei egyik fontos tisztöknek tekintik. S ide tartozik különösen a historiai okmányok felkeresése, gyűjtése és kiadása is.

A magyar történet régi okmányainak tanulmányozására, a mai tudományosság színvonalának megfelelő alapot akart nyujtani Fejér György, midőn Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus et Civilis czimü okmánygyűjteményét közzé tette. A munka ezen fontos rendeltetése kötelességünkké teszi, azt szigorú, de egyszersmind igazságos és lelkiisméretes vizsgálatnak alá vetni. Ez a jelen kötet függelékének lesz feladata. De bármit tartunk is Fejér Codex Diplomaticusának tudományos jelentőségéről vagy hiányairól, kétségenkivül áll még is, hogy ő gyűjteményét egybeállitani képes nem lett volna, ha előtte csaknem három évszázadig ilynemü munka előkészítve nem volt volna. Mit, kezdve a XVI. századtól, hazai történetünk számos lelkes buvárai, több magasállásu és tudománykedvelő pártfogó támogatásával és elősegitésével, különféle köz- és magán-levéltárakból gyújtegettek, de csak igen szétszórt kézirati gyűjteményekbe foglaltak; azt összepontosítva napfényre hozni, Fejér munkásságának volt lényeges feladata.

A jelen gyűjtemény Fejér munkáját veszi kiindulási pontúl; s így ítt is a főfeladat öszpontosítani, mi számos hazai levéltárakban, kéziratokban vagy nyomtatott munkákban szétszórva van, de Fejérnél nem találtatik. Azért mindenek előtt kötelességemnek tartom

a hazai tudományosság és a nemzeti becsület nevében mindazok iránt forró hálát nyilatkoztatni ki, kik az ezen gyűjteményben foglalt okmányok feltalálására módot nyújtottak, e czélra archivális kutatásaimat elősegitették, vagy máskép anyagának szaporítását lehetségessé tették, és oda tartozó közleményekkel ahoz járultak. De kötelességemnek tartom hálás elismeréssel említeni azon férfiakat is, kik a jelen munkában nekem segédkezet nyujtottak.

A magyarországi római katholikus clerusnak számos érdemei közé tartozik az is, hogy ő a saját viszonyait illető okleveleknek megőrzésén kivül, a nemzet okmányi ügyeiben is, melyeknek gondos kezelését a törvényhozás reá bizta vala, minden időben lelkesen és híven eljárt, minek folytán nem csak az előbbi hazai jogélet legfontosb támaszának fentartását, hanem történetünk kútfői apparátusa legnevezetesb részének épségben megmaradását is neki köszönjük. Mert az okmányok és okmányi adatok a magyar történet kútfői közt főhelyen állnak. S ámbár ámbár egyes előkelő családok és a hazai városok levéltárai historiai okmányokban is nem ritkán gazdagok; még is a főpapok, de különösen az egyházi testületek (káptalanok, szerzetkonventek) levéltáraikkal azok sem az őrzött okmányok régiségére, sem azoknak számára nézve nem mérkőzhetnek. Ez által pedig meg vannak határozva egyszersmind azon irányok is, melyeket a magyar történetbuvár kövessen; s ha igyekezetei czélra vezetnek, nem csak az ezekben tanusított eljárás, hanem azon férfiak is érdemlik a tudomány háláját, kik mint levéltárak birtokosai vagy kezelői azt támogatták vagy elősegítették.

E tekintetben tehát szabadjon mindenek előtt

a*

őszinte hálámat kifejeznem azon barátságos és kegyteljes pártolásért, melyet kutatásaim a pannonhalmi szent mártoni főapátság s annak köztiszteletben álló főnöke, méltóságos Rimely Mihály főapát úr részéről tapasztalni szerencsések valának. Pannonhegye Magyarországban a keresztyénségnek volt bölcsője, itt emeltetett először fénysugárzó dicsőségben sz. István király apostoli kereszte, s innen indult a nemzet megtéritése; miért is méltán tisztelte mindig a keresztyén világ ezen hegyet szent hegynnek (Sacer Mons Ponnoniae): s azon kitüntetések és jogositványok, melyekkel a keresztyén egyházi és az országos törvényhozások az itteni istenházat és annak főapátját nagyra emelték, úgy hogy közvetlenül a római pápa alatt álljon és hogy főapátja Magyarország elsőrangu főpapjai, az ú. n. Praelati maiores, közt helyet foglaljon; valamint a keresztyén magyar nép különös tisztelete világosan bizonyitják ezen helynek történeti nem kevésbbé, mint egyházi fontosságát. Az ország fenállása első idejétől fogva ez mindég a buzgó vallásosság, kitünő tudományos miveltség, és tiszta, valódi keresztyén humanismus szentélye volt, s e sorok irója előtt elfelejthetlenek maradnak azon kedves órák, melyekben ő az itteni jeles szerzetesek szív- és lélekemelő társaságának részese lehetett, midőn magyar szívességgel ismételve vendégül fogadtatott. Itt találtatik azonkivül a hazai történelemnek egyik legbecsesebb kincse. Mert a főapátságnak levéltára, akár az itt őrzött okmányok régiségét és számát, akár azoknak köz-, egyházi, és jogtörténeti fontosságát tekintjük, oly nevezetes, hogy annak nem mondom párját, de csak némileg hasonlóját is, az egész országban hiában keresnők. Kezdve sz. István 1001-ki alapitó okmányán, mely a diplomaticai tudo

mányban a legnevezetesb okmányok egyikének van elismerve, az árpádi királyok korából 250-nél több eredeti oklevél találtatik, melyek közül öt a XI., és huszonöt a XII. századból való, s a tatárjárás (1241) előtti időből összesen 150-nél több eredeti van még meg. Járul ehez az ú. n. vörös könyv (Liber Ruber), mely a XIII. században iratott még össze, és az 1250. évet megelőzött időből vagy 60 fontos okmánynak gondosan készült másolatát tartalmazza.

Nem kevesebb szívességet tapasztaltam a főtisztelendő veszprémi és győri káptalanok és a leleszi konvent részéről is. Az ezeknél meglévő levéltárak azonban, különösen a lelesziek, az árpádi királyok koránál későbbi időre bírnak ugyan nagy fontossággal ; de az Árpádkori Új Okmánytárhoz csak kevés anyagot nyújtottak. A veszprémi káptalan levéltárából mindazáltal még is több érdekes okmányt vettem fel. Kötelességemnek tartom, az ezen helyeken is a magyar tudományosság iránt mutatott lelkes pártolásért szintén hálás köszönetemet kijelenteni.

nagy

A magyar családok magánlevéltáraiban az árpádi kor érdekében tüzetes kutatásokat még nem tehettem. Egyébiránt Érdy János tisztelt tagtársam ezen irányban fáradozván, az Árpádkori Új Okmánytárhoz több érdekü adalékkal járult. Különös elismeréssel kell enlitenem mélt. b. Balassa Antal urat, ki kékkői levéltárát előtte megnyitotta, melyből Érdy 35 Árpádkorszaki eredeti eklevelet irt le. Ugyan Érdy a HuntPáznántól eredett Kubinyi nemzetség levéltárából is 8; és Horváth István sajátkezüleg eredetiekből másolt okmányaiból 20 darabot közölt.

A magyarországi városok közől Sopron, Körmöczbánya, Selmeczbánya és néhány másnak levéltá

rában Árpádkori eredeti okmányok találtátnak ugyan; de azok, valamint Varasd, Pest, Nagy-Szombat, Zágráb, Beszterczebánya, Nyitra stb. érdekes privilegiumai, már régen kiadva lévén, évtizedek óta a hazai tudományosság közbirtokában találtatnak, s így itt azokat újra közzé tenni nem látszott helyesnek. A magyarországi városi levéltárak egyébiránt is csak az anjoui korszaktól fogva kezdenek a hazai történet felvilágosítására nézve különösen fontosak lenni.

Enlítenem kell még a Vetera Monumenta Historica Hungariam Sacram illustrantia czímű munkát is, melyet m. akad.tag, tudós Theiner Ágoston úr a magyarországi főpapi rend buzdítására és pénzbeli segitségével a Vaticánumi levéltárból kiadott (2. kötet Rómában, 1859. és 1860.). Különösen a római pápák Regestáiból közvetlenül sok igen érdekes okmányt és levelet közöl. Ezen fontos kútfői munkáról, melyben az egyes okmányokat mintegy archivalis alakban találjuk, s a haszonról, melyet az nekem az Árpádi Új Okmánytárnál nyújtott, a III. kötetnek függelékében tüzetesen fogok szólni.

Végre nem szabad elhallgatnom, hogy az említetteken kivül más levéltárak birtokosai is, szóval és tettel bizonyították már, hogy ők a hazai történet kútfői apparátusának szaporitásához járulni hajlandók; sőt voltak, kik érdekes közleményeket már is beküldöttek. Ezek mindazáltal többnyire csak a későbbi időkre vonatkoznak. Mennyiben az Árpádkori Új Okmánytárban hasznukat vehettem, illő helyen említem. Kecsegtet tehát a remény, hogy, miután az ősiség, mely mineddig a családok és a birtokosok levéltárainak elzárását tanácsolta, a magyarországi jogéletre elvesztette már előbbi hatását, a hazai történet tudományos